Miért nem hiszek a véletlenekben, avagy egy emlékeztető hiánya is okozhat kellemes meglepetéseket?

2018. december 18

#storytime

A bentlakásos élet nem mindig egyszerű, szobatársak, lépcsők, hűguták, hideg víz és adminisztrációs néni. A mai történetem az utóbbi főszereplésével kezdődik, és az univerzum közreműködésével végződik. 

 A szüleim pénzén élősködve kénytelen voltam kivárni a napot, amikor tudtak küldeni egy összeget, hogy kifizessem a bentlakást, és hát ugyebár ki az az épeszű ember, aki bankautomatát keres, amikor kártyával is lehet fizetni, nem igaz? 

Ó és, ki az a fuuuura ember, aki az átutalás előtt megnézi a beírt összeget? 

Hát nem ez az Okoskatörp!

Szóóóóval, megyek, elmondom, hogy mit szeretnék, persze románul, mert ugyebár Romániában magyarként milyen nyelven beszélnénk? Ezzel nem is lenne baj, de persze, ha becsúszik egy kis hiba a gépezetbe, mondjuk, hogy az admin néniben nem tudatosul, hogy kedvezményesen vagyok itt, akkor nem üti be a kis POS kártyaolvasófizetőeszközbea helyes (!) összeget, hanem egy kódköteles, kétszerakkora összeget ír be, én pedig bízva a rendszerben, nem nézem meg az összeget. Annak ellenére, hogy látom, az első gondolat, ami megfordul a fejemben az az, hogy valószínűleg megdrágult, és beírom a kódom. 

De a gép elutasítja, mondván: HELYTELEN KÓD. 

Én pedig kénytelen vagyok újra próbálni, anélkül, hogy tudnám, hogy a harmadik próbálkozás után letitlthatják a kártyám...

Újabb HELYTELEN KÓD üzenet, és ekkor bepánikoltam. 

Jelezném, hogy hónapokkal volt az utolsó alkalom, amikor alkalmam volt arra, hogy használjam a kártyámat, de ennyire nem mehetett el az eszem! HOGY! ELFELEJTSEK! NÉGY!4! SZÁMOT! 

A néni nézi, mondja, hogy nézzem, meg, nem-e írtam fel valahova (amit én már az első téves után megtettem) és, hogy gondolkodjak. De! Az ember nem igazán tud gondolkodni, ha azon agyal, hogy mi a kódja, miért nem tudja, hol keresse....stb stb stb stb stb.

Végül a néni ránéz a gépre, és közli, hogy rossz összeget írt be, miért nem szóltam?

Én meg: Hát izé... nem láttam...bla bla bla

Beírja a jó összeget, nem kér kódot, minden rendben, én meg ott álok, ijedten, bénultan, lefagyva. De a néni kedves volt, javasolta, hogy keressem meg a papírjaim között a kódot. 

(köszönöm a jó tanácsot)

Felérek a szobámba, a nyolcadikra, közben már javában anyukámnek keseregve, hogy elfelejtettem, és reménykedve, hogy ő tudja a kódot. És meg is oldotta a problémát! 

Eszébe jutott, a tanácsa, amikor megkaptam az első kártyám: mentsem el a számot telefonszámként, és én így is tettem. 

Te jó ég!
Ha jól írom be a kódot kétszer annyit vesznek le a kártyámról! 

Az univerzum, a lelkek, a szellemek megóvtak ettől, és rossz irányba mozgatták a kezemet, és hála nekik még van pénzem kajára. 

A történet tanulsága, hogy néha hasznos egy kis feledékenység.